• Rékocs már megint elment nyaralni. Elképzelésem sincs hogy futja egy évben kétszer a CNC marós fizetéséből. Lehet hogy dúsgazdag a férje? Mindegy is, a lényeg, hogy ma megint én írom az ajánlót. Remélem örültök.
• Igazán egyszerű lenne úgy felvezetnem ezt a lakókocsit, hogy ezzel húzott el Réka a Riviérára Balatonra, de én egy plusz kattintásért a lelkemet eladnám: hasonlítsátok csak össze, mennyivel jobb az, amit a magyar szakik a nyolcvanas évek elején összekalapáltak. Remélem igazam van.
• Eddig csak viccelődtünk a CNC maróssággal (van ilyen kifjezés?), de ez most elég komoly. Remélem egyszer minden háztartásba kerül egy ilyen.
• Valaki szereti a matricákat. Remélem Ti is.
• Az igazi békét azonban ne a matricákban, hanem a zenben keressétek. Remélem volt valami értelme az előző mondatomnak, de talán inkább nem.
• Remélem rajtam kívül már mindenki hallott 21010 Robie House-ról.
• A koncepciótlanság a legnagyobb királyság! Remélem mindenki egyetért. (Elnézést az alkotótól, hiszen ő biztos valami nagyon szupert szeretett volna építeni, de nekem pont az tetszett meg az űrhajóban, hogy akár egy hatéves is kirakhatta volna színes kockákból. Remélem elhiszitek nekem.)
• Ikarus: van-e élet Ainexen túl? Van! Remélem szemből nézve belátjátok. 
• Már az evezőkért megérte! Remélem a legóemberkék vágják, hogy most azt kell hinniük, az egész alabárd fából van.
• Arrested Development. Remélem úgy mindenkinek mond valamit, hogy Az ítélet: család.
• A legózást nem lehet elég korán elkezdeni. Remélem tudjátok.
• Magyar kézből magyar autó. Remélem szeretitek a hazait.
• Remélem csak olyan olvasók látogatják a blogot, akik matekból ötösre érettségiztek. Vagy a Fermat-sejtést áltisiben tanítják?
• Remélem remélem.

Sajátos, ám gyakorlatilag elkerülhetetlen tulajdonsága ennek a blognak az időről-időre előkerülő könnyes szemmel való múltba révedés. Persze nem azért mert régen minden jobb volt (de), hanem mert legtöbben (írók - olvasók) régen voltunk gyerekek, gyereknek lenni meg elég nagy szuperség. 

A most bemutatásra kerülő videóról például nem azért mondom, hogy minden másodpercében tökéletes, mert régi, hanem mert elképesztően átgondolt, mégis nagyon spontánnak és lazának tűnő, iszonyatosan vicces alkotás.

Ezeket a stop-motion videókat hangulatukban igazából szinte össze sem lehet vetni a mai kompjúter-animációkkal. Annyira bájos (de mégis tökéletes) ez a kocka-világ, hogy még az is iszonyatosan jól áll nekik, hogy nem minifigeket használnak ember gyanánt. Ráadásul mennyivel több poén, lehetőség van kódolva a kockából készült emberkékben, és egyáltalán a kockákban!

A filmet nézve talán néhányatoknak eszébe jutott, hogy nagyon régóta (részletek itt és itt) keresek egy videót (ahogy egykor az index.hu-nak érzékeltettem: A VIDEÓT), melynél nagyobb hatása a legó és a köztem levő kapcsolatra semmi nem volt.

Gyakorlatilag mindent megtettem, hogy láthassam újra, és megmutathassan nektek a filmet. Mindenféle keresőszavakkal túrtam a netet, próbáltam külföldi fórumokba és az Ambassador programban érdeklődni. Tavaly még az egykori stáb egyik tagjának nagyon kedves segítségével az azóta sajnos elhunyt producer, Salusinszky Miklós fiával, Tamással is sikerült felvennem a kapcsolatot, hátha tud valamit a filmről és fellelhetőségéről – de nem tudott. Ahogy sem a magyar és a dán LEGO iroda sem (de legalább készségesen válaszoltak).

A héten azonban mégis eljött az én nagy pillanatom azzal, hogy a fenti F1-es videót elém sodorta a szél. A play gomb lenyomását követően körülbelül 5 másodperc után már tudtam, hogy ennek az alkotásnak is Salusinszky Miklós producer, Dr. Szabó Lajos író-rendező, illetve Butala István gyártásvezető arany kezei közül kellett érkeznie.

Annyira tipikus a képi világa, a sajátos kockákra épülő humora, hogy hiába telt el vagy 25 év a szerzőkkel való utolsó "találkozásunk" óta, teljes volt bennem a bizonyosság. Rákattintottam a videó gazdájának (LEGOsports) linkjére, és elémtárult az, amit oly régóta keresek (sőt, annál sokkal több is):

Nem túlzok, ha azt mondom, földöntúli volt az örmöm, mikor megnéztem. Tulajdonképpen valamennyi jelenetére emlékszem, ami már csak azért is nagy szó, mert én ilyesmit nem szoktam megjegyezni, hát még egyszeri megtekintés után. (Akkoriban egyszer láttam csak az animációt.) Megtaláltam a gyerekkorom, és ezt most egészen komolyan mondom.

Ha időtök engedi, nézzétek meg a sorozat összes darabját! Közben pedig ne feledjétek, hogy mint minden a világon – beleértve a pizzát, a milkacsokit, a szusit és a tequilát is – ez is magyar. (Érdemes a részleteket figyelni: a súlyemelősben például konkrét, már-már moduláris utcarészletek láthatók, kamionnal, villamossal, cirkusszal.)

(A másik magyar legós "alapkutatásunkban", melyben Farkas Bertalan szüleit keressük, sajnos nincs előrelépés, bár tettünk bizonyos erőfeszítéseket. Remélem egyszercsak majd ez a rejtély is megoldódik.)

Ha ma 1960. augusztus 24-e lenne, és elém kerülne egy ilyen kép (mely történetesen 1960-as), egész biztosan betenném a szerdai szelektívbe. Igazából persze ez még ma is beférne a szerdai szelektívbe, csak már senki nem épít így és ilyet.

(És az mennyire kemény, hogy 1960. augusztus 24-e pont szerdára esett. Na, erre varrjatok gombot!)

| via Lego Diem |

Tematikus napot tartunk: ma csupa nem létező (és remélem el sem érkező) világból teszek ki műveket. Meg kell osszam veletek, nekem a nem-valóság modellezése abszolút favorit téma, hiszen ilyenkor még a felnőttek is simán el tudják hagyni az agyukat, ahelyett, hogy arra figyelnének, hogy minél pontosabban adjanka vissza mondjuk egy sárhányót. (Persze itt is játszik az, hogy valaki másol – mondjuk egy filmet. Ezen most nagyvonalúan átsiklom :D)

Ha már elpusztul a világ, legyen a sírjára virág fejezetünk első versenyzője Lego Junkie.

| Trinity Apartment Blocks galéria |

A világ utáni világ színpadán: Cam M.

Ami a harmadik bélyeg alatt rejtőzik, az mindent visz. | ApocaLego |

Az már eleve hihetetlen, hogy Feketeszakáll valóban élt, de hogy egy ilyen járgánnyal csapatta egykor (elméletileg utoljára 1718. november 22-én), az teljességgel kamu. Ilyen csak a mesében van! 

Nincs is jobb annál, mint arról hírt adni, hogy végre történik valami a szűk hazai legó-szcénában. 

Pár lelkes rajongó nemrég úgy döntött, hogy saját kereteket keres és hoz létre hobbijuk szervezett megéléséhez és létrehoztak egy új, független közösséget.

Hogy pontosan kik ők, mik ők és miben mások mint a többiek, azt még nem tudjuk. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy iszonyú jó látni, hogy vannak/vagytok már annyian, hogy ne kelljen egy nyelvet beszélnünk, ha legóról van szó. (Miközben persze nagyon is egy nyelvet beszélünk: játszunk, legózunk és ez kurva jó.)

Olvassátok el rövid bemutatkozásukat, aztán nyomás lájkolni őket (Ha másért nem, hát azért, hogy megtudjátok, hol látni legközelebb 1200 legóemberkét csatába indulni.)

Tegnapi vitorlázós posztunkban Benjamin egy érdekes megoldásra hívta fel a figyelmünket:

A 2003-ban kiadott 4402 Sea Riders készlet 10 építési variációja (nem tévedés, 10 variáció egy 120 oldalas építési útmutatóban!) közül az egyik egy katamarán vitorlás, melyhez a vitorlát az útmutatóból kell kivágni.

A 77. és a 78. oldal rejti az okosságot. Gyűjtők hátrányban! |kép: toysperiod.com |

Bár tudom, hogy ez a megoldás itt alapfelszereltség, nekem mégis az első, ami eszembe jutott, hogy ez kivagdosós móka olyan, mint egy jó easter egg.

Tudtok hasonló megoldásról más készleteknél is? (Akár olyanról is, mint az 5867-es készlet bónusz modellje volt!)

Ha már a mi tévémacinkról lerántottuk a leplet, akkor itt az ideje, hogy többet is megtudjatok a LEGO "első emberéről". A dobozokon, prospektusokban megjelenő figura első verziója még nem kockákból készült, hanem rajzfilmkaraktere volt, ennek ellenére ez  ihlette meg Lasse Vestergårdt, hogy megidézve a kort (1950), építsen egy házat (anyukájával!) a kedves legóembernek.

Kívülről az épület eléggé jellegtelen, de nyilván a belső részletekre koncentráltak az építők. (Bár az is lehet, hogy ilyenek voltak akkoriban a dán házak.) Lépjünk be!

Könnyűszerkezetes

Reggel a fogmosás után rögtön következik a vasalás - már akinek.

WC-pumpa,-tartály, radiátor, fugázott csempesorok

Egy jó, kiadós reggeli után mi jöhet?

Játék és játék és legózás és csak legózás egész nap...

Ismerősek ezek a játékok? Hőskor

Míg csak le nem száll az est és jöhet a rendrakás.

Lefekvés előtt még egy kis legózás?

Ezekről a készletekről mi csak álmodozhatunk

A dán emberke életéről itt tudhattok meg még többet.

Azt hiszem, a kockagyár olvasóinak nem kell elmondanom, hogy  szeretem a hajókat. A LEGO hajókat nemkülönben. Régi vágyam volt, hogy saját változatokat építsek, sőt, fejben már elég termetes kirándulóhajók születtek. A hely- és anyagiak hiánya mindig meggátolt, hogy eme grandiózus vállalkozásomba egyáltalán belekezdjek, szerencsére létezett egy másik terv is.

Akár hiszitek, akár nem, bár a LEGO úszóképes és épített hajók változatos armadáját produkálta minifig méretben is, a Pirates vonalat leszámítva összesen három(!) darab vitorlásra bukkantam (6351, 6342, 6414) .

Na ne tessék óriási léptékben gondolkodni, mindegyik amolyan balatoni oktatóhajóra sikerült, még akkor is, ha a tagadhatatlan bájuk elvarázsolt. De nem, nem ezek voltak, amire vágytam.

S amikor a blogon megjelent a kérdés, hirtelen tudtam, mihez is kezdjek a bevétel egy részével.

Rá költöm:

Első szempont az úszóképesség volt, s alapnak két törzs jöhetett szóba, mindkettő alapértelmezetként: ha a motorjachtból kiszedjük a motort és árbocot teszünk rá, vitorlást kapunk. Pofonegyszerű. A 4011 arányai nem tetszettek, az ára pedig végkép nem – viszont az új Harbour témában már karcsú – és megfizethető törzsekhez lehet jutni.

Mostohatestvérek

Egyárbocos, modernebb jachtban gondolkodtam, s kabint mindenképpen szerettem volna a hajóba, még akkor is, ha csak jelképes, így elvetettem a versenyvitorlásokat, a szinte lapos fedélzet ráadásul pont a játékosságból vett volna el, az orrárboctól pedig csupán amiatt álltam el, hogy nem találtam megfelelő színű elemet a bricklinken.

Starboard side

A kötélzet nem maradhatott el, a tat pedig bántóan üresnek tűnt, így navigációs eszközökkel és egy szélkerékkel dekoráltam. A kajüt lejáratát sajnos nem tudtam rendesen lezárni, túl sok helyet foglalt volna az amúgy is szűkös belső térből, de legalább a kormányállást fel tudtam dobni egy kezdetleges műszerfallal és egy Jack Sparrow típusú tájolóval.

Kicsi kabin, minimál műszerfal

A mentőmellény viszont meglepett. Ilyennel nem találkoztam még, s a korábban vett horgászjachthoz is a pufi változatot mellékelték eredetileg. Valakinek van rá megfejtése?

Akárhogy is, ajánlom a LEGO mérnököknek, hogy előbb-utóbb valami hasonlóval ők is rukkoljanak elő. (Az hiszem, a vitorlát magamnak kell majd legyártanom).

Ship, ahoy!

Kék hullámok hátán

Hajtás után megmutatjuk, hogy nemcsak a kockagyári munkások, hanem a Binary Choice - Geek Life (blog-)páros is kockákba ölte a nyugdíjpénztáruk által nem eltőzsdézett jövőt: 

Nyíregyházi sorozatunk majdnem befejező részében Drigo kis kitérővel válaszol az előző beszámoló kommentjeire, majd beszámol nekünk róla, hogy pontosan mivel is foglalkozott gyakorlatának hat hetében.

Szurkoljatok neki, hogy az őszi szakdolgozat papírmunkája is gördülékenyen menjen, és folytatódhasson a megkezdett pályafutása.

Sziasztok!

Először szeretnék válaszolni az előző bejegyzés kommentjeire. Sajnálom, ha bárkinek is az jött le, hogy én azt gondolom, hogy attól lesz valaki ember, mert magas végzettsége van. Aki ismer, tudja, hogy nálam aztán nem elég a tisztelethez az, hogy valaki idős, millió papírja van, vagy bármi egyéb. Kicsit talán félreérthető voltam, de inkább én írtam rosszul a dolgokat. Aki idióta az idióta, nem lehet mit tenni, nálam ez annyival súlyosabb, hogy én ezt meg is mondom a szemébe, nem jó pofizok, hogy aztán a háta mögött meg „jól megmondjam”. Ezért is tűnhetett erősnek a „vad kelet”.
Az emberek többsége ugyan így gondolja, csak nem mondja ki, mint ahogy Barátok Köztöt, meg pornót sem néz senki, hát hogyne... Viszont, ahogy a többséggel ellentétben én ki is mondom, amit gondolok, úgy azt is belátom, ha tévedek. Én így látom ezt az egészet, szerintem tévedni emberi dolog, de – a saját értékrendem szerint – legalábbis nem olyan undorító, mint az a képmutatás, ami mindenhol megy. Persze mindenki úgy gondolkodik, ahogy akar, szerencsére nem vagyunk egyformák.
Erről ennyit szerettem volna szólni, nem mentegetőzésként, csak a tisztán látás végett. Amikor például az „itthoniaknak” meséltem erről a hat hétről, nem kellett ilyen magyarázó bekezdéseket beiktatni, mert ők ismernek és tudják, hogy mit miért. Náluk a leggyakoribb kérdés az volt, hogy „És mit csináltál ott, egész nap Legoztál?”... Mert nyílván, aki étteremben dolgozik, egész nap csak eszik.

Nem tudom, kinek tűnt fel, hogy múlt időben írtam a hat hetet. Ez ezért van, mert bizony letelt a gyakorlat és ezeket a sorokat már itthonról írom. Úgy érzem elég sok mindent bemutattam már, egyedül talán a saját munkakörömet nem, így a továbbiakban ezen hiányosságomat pótolom.
Az első héten a – valahol el kell kezdeni alapon – géptakarítás volt a feladat. Ez annyit tesz, hogy szín- vagy szerszámcsere után/közben letörölgettük a gépeket, összesöpörtünk (az előző színű termékből nem maradhatott a gép közelében). Illetve a délutáni műszakban esedékes napi „sima” géptakarításban vettünk részt. Kezdésnek abszolút megfelelő volt, az ember jól körbejárhatta a gépeket, megnézhette, hogy az, amit eddig leginkább csak képeken látott, hogyan is néz ki a valóságban. Ha a takarító, aki mellé beosztottak, értett is volna a gépekhez, akkor csináltam volna hat hétig is akár. Így azonban a kérdéseket meg kellett tartani magunkban, és várni a pillanatot, amikor egy olyan emberre zúdíthatjuk, aki munkaköréből fakadóan tud válaszolni nekünk.
Persze az első nap még a kötelező körbevezetés, munkaruha felvétel, mindenféle balesetvédelmi oktatás, és hasonló dolgok töltötték ki a délelőttöt. Aztán meglepő módon, szerdán már új munkakörben találtuk magunkat. Előzetesen még arról volt szó, hogy csak a második héttől leszünk a gépbeállítókkal, de valamiért így alakult. Így aztán szabadjára engedhettük a kérdéseinket, még többet tanulhattunk. Mondanom sem kell az első napokban azt sem tudtam, ki van kivel, de figyeltem mindenre, és próbáltam minél több dolgot megjegyezni. Aztán szépen sorban egyre több dolgot megtanultam, egyre inkább átláttam, hogy mit, mivel és hogyan kell állítani. Ráadásul a gépbeállító, akivel voltam is úgy állt hozzá, hogy megmutatott egy dolgot 1-2x, aztán utána már én csináltam.
Persze ezek apróságok voltak, így utólag visszagondolva, de akkor úgy gondoltam, hogy enyém a világ. Aztán még többet tanultam, még többet tudtam, még több szabadságom lett, még több dolgot csinálhattam egyedül. Ezek persze még mindig nem voltak nagy dolgok, meg azért az egyedül is legtöbbször még úgy volt, hogy ott volt a gépbeállító is, aztán ha valamiben nem voltam biztos előtte megkérdeztem őt, de éreztem, hogy napról napra többet tudok.
Ezt csináltuk a harmadik hét végéig. Ekkor ugyanis ismét új munkakörbe kerültünk. Gyakorlatilag ez annyit jelent, hogy megmaradt az addigi feladatkörünk, csak mellé kaptunk egy újat. A szín- és szerszámcserék után kellett ellenőriznünk, hogy a gépbeállítók mindent jól csináltak-e. Eredetileg csak ez utóbbit kellett volna már csinálnunk, de a napi 25-30 átállást hamar végig lehetett ellenőrizni, így igyekeztünk ugyan úgy sokat lenni a gépbeállítókkal és még többet tanulni. Ráadásul pont kapóra jöttünk, mivel nyár lévén sokan mentek szabadságra, így kértek is, hogy ahol tudunk, segítsünk az átállásoknál. Ez a valóságban úgy nézett ki, hogy a délelőttösöknek (mivel erre a műszakra voltak ütemezve az átállások) mindig besegítettünk, délután pedig megcsináltuk az ellenőrzéseket.
Ez egyébként abból állt, hogy megnéztük, hogy a szükséges paraméterek megfelelően vannak-e beállítva, nem felejtette-e el valamit az adott gépbeállító. Általában nem sok hibát találtunk, meg mindig szóltunk, hogy javítsák az apróságokat, felírni csak a komolyabb dolgokat írtuk fel, meg ha valaki többször hibázta el ugyan azt. Ekkor ugyanis gyaníthatóan nem csak elfelejtette, hanem valamiért nem jól csinálta azt, amit. Az ellenőrzések legviccesebb része egyébként az volt, amikor délelőtt megcsináltunk önállóan egy színcserét, délután pedig mentünk leellenőrizni. Mondanom sem kell minden tökéletes volt. Persze, mert délelőtt kétszer is ellenőriztünk mindent, nehogy valamit elrontsunk.
A hat hét végére tehát eljutottunk oda, hogy ha épp nem volt elég ember, akkor kaptunk egy kártyát megcsináltuk a színcserét egyedül (ha volt, akkor is mindig megkértük, hogy csinálhassuk mi). Valamint egyre otthonosabban mozogtunk a gépek között is, mire végeztünk, már tudtuk, hogy a legtöbb hibánál mit kell csinálni, vagy éppen kinek kell szólni, ha az már nem a mi hatáskörünk. Nem csak mi éreztük azonban úgy, hogy jól teljesítettünk, de a visszajelzésekből is ezt szűrhettük le. Az például nagyon jól esett, hogy a végéhez közeledve többen is mondták, hogy inkább maradnánk mi itt néhány gépbeállító helyett, mert mi legalább értjük is, amit csinálunk. Mindezek ellenére nem állítanám, hogy mindent tudok – butaság is lenne – de az elméleti mellé már van egy stabil gyakorlati tudásom is.

Összességében rengeteget tanultam Nyíregyházán, egy nagyon szép városban lehettem, és nagyon sok jó fej és segítőkész emberrel ismerkedtem meg, na meg néhány kevésbé szimpatikussal is. Éppen ezért is próbálok megtenni mindent, hogy ősszel folytatódhasson a pályafutásom a Legonál. Na jó, ezt a nem túl hosszú gyakorlatot hívjuk inkább csak pályasétálásnak.
Igazából a téma megvan, a tanszéken már rábólintottak, a Lego részéről is pozitív visszajelzést kaptam. Gyakorlatilag már csak hivatalos formába kéne önteni az egészet. Mindezek ellenére most mégis úgy gondolom, hogy nem fog sikerülni. A gyakorlat intézésénél szerzett tapasztalataim mondatják velem, hogy ez a 2,5-3 hét aminek bőven elégnek kéne lennie, kevés lesz. Persze én örülnék a legjobban, ha nem lenne igazam, és rajtam nem is fog múlni. Aki esetleg a munkaidejében olvassa ezt, szólhatna egy-két jó szót az érdekemben, ha már úgy sincs semmi/jobb dolga. Több frontról talán eredményesebb lehetek.

Úgy gondolom leírtam mindent, amit szerettem volna, elméletileg már csak a „baki-parádé” van hátra, meg maximum egy, „ami még kimaradt” bejegyzés.
Egyébként megérkezett a Collector’s Guide második kiadása, pontosabban ez már korábban, de én még csak most tudtam kézbe venni. Elég jól néz ki, egyedül az exkluzív kulcstartó nem nagy szám szerintem.

Nyíregyházi tudósítónk jelenti - 1. rész
Nyíregyházi tudósítónk jelenti - 2. rész
Nyíregyházi tudósítónk jelenti - 3. rész
Nyíregyházi tudósítónk jelenti - 4. rész