Pár nappal ezelőtt egy, a facebook-falunkra általatok posztolt linkre kattintva találtam rá a Gyerekszemle – gyerekkultúráról felnőtteknek blogra. Ha lennének gyerekeim (mint ahogy sajnos nincsenek), nem lenne kérdés, hogy kötelező darab lenne az oldal, annyira sokféleképpen szól gyerekekről, nevelésről, játékról, játékokról, na és persze a kultúráról. 

Kultúráról, ráadásul nem annak ósdi, szűk, kirekesztő értelmében, hanem úgy, ahogy arról már réges-régen beszélnünk kellene: simán beleférnek a diskurzusba például a videójátékok is. Igaz is, miért ne férnének? (A blog küldteéséről itt olvashatsz többet.)

A fent emlegettt linkbe a saját fészbuk oldalamon persze nem véletlenül botlottam bele, hanem mert – milyen meglepő – legóval, a Harry Potter videójáték-sorozattal foglalkozik. Nem is akárhogyan! A blog szerkesztője, Varga Betti pedig volt annyira jó hozzánk, hogy megengedte, változtatás nélkül átvegyük a posztját a kockagyárra.

Azt javaslom, bátran fogjon bele az olvasásba az is, aki nem gémer, vagy a videójátékok egyáltalán nem érdeklik, mert mást kapunk az írástól, mint egy videójáték-kritikától általában szoktunk: szinte laikus, ráadásul szülői szemszögből ismerhetjük meg a sorozatot, sőt, gyakorlatilag az összes legó-videójátékot. Ha azon gondolkodsz, hogy vegyél-e a gyerekednek ilyesmit karácsonyra (értsd: magadnak is), egyenesen kötelező darab a poszt.

Kalandra fel!

A LEGO videójátékai a biztos sikerre utaznak: a programok a legnépszerűbb, legendás sikerfilmeket, a Csillagok háborúját, a Batmant, az Indiana Jonest dolgozzák fel. A Gyerekszemle blog a Harry Potter és a Halál ereklyéi bemutatója apropóján már összegyűjtötte az ingyenes online Harry Potter-játékokat, most viszont beszereztük és kipróbáltuk a LEGO Harry Potter: Years 1–4-et is, melyben az első négy HP-könyv játszható végig.

Aki egyetlen LEGO-videójátékot is kipróbált, az az összessel el fog boldogulni, hiszen a játékok felépítése, az akciók, az irányítás, de nagyjából még a grafika és a hangok is azonosak. (És ez a LEGO-szoftverek egyik hibája is: végtelenül kiszámíthatóak annak, aki már egyet végigvitt.)

A sorozat korábbi darabjaihoz hasonlóan a Harry Potter-játékban szintén a filmek főbb karaktereit kell irányítanunk, akár kétjátékos módban is. Ez utóbbi nagy előnye a LEGO-platformjátékoknak, hiszen manapság viszonylag kevés az olyan minőségibb platform PC-játék, melyet egy géppel, egy billentyűzettel is játszhatunk. Persze, ez érthető, hiszen a hasonló műfajú játékok már szinte kizárólag konzolokra jelennek meg. A LEGO-sorozat ilyen szempontból is hiánypótló.

A játéksorozat elsősorban gyerekeknek készült, és mindenképpen mellette szól, hogy a LEGO-figurák és az építőkockákból álló világ miatt nincs se vér, se semmiféle élethű erőszak: az ellenséges figurák vagy a leküzdendő terepakadályok egyszerű LEGO-elemekre esnek szét. A programban néhány játéktippet leszámítva egyáltalán nincs szöveg: a szereplők némajátékkal, hümmögésekkel és gesztikulálással kommunikálnak. (Az első szinten például Harry Potter legófigurájának speciális akciója az, hogy integetve köszöntheti a szembejövőket.)

A klasszikus legószínekből és –formákból felépített grafika (a filmekhez képest különösen) barátságos hangulatot teremt. A LEGO-játékok általában sem akarnak valódinak tűnni, és nemcsak a figurák, a pályák kialakításában, hanem a szinteket átvezető videókban is a mesebeliséget hangsúlyozzák. A grafika aprólékosan kidolgozott, a békés játékmenetet nyugtató tónusú színek, kerekített formák erősítik. További szerethető tulajdonsága a szoftvernek, hogy nincsenek erős hangeffektusok, a kétségbeesett szereplők is csak diszkréten felsóhajtanak. A videóknak pedig van egy kedves, burleszkszerű humora. (Ez a humor talán a Star Wars- és a Batman-játékban erősebb volt, de a Harry Potter Years 1-4-ben is szórakoztató.)

Ahogy a valódi legózás során, úgy a videójátékban is gyakran kell építkezni: hol járművet, hol emelőszerkezeteket kell összerakosgatni a megtalált és megszerzett elemekből. Ez azonban jóval kevesebb kreativitást igényel, mint logikát: a játékosnak ugyanis nagyobb kihívás megtalálni a felhasználható alkatrészeket. Felnőtt játékosoknak talán kissé monotonnak és (kellemesen) unalmasnak tűnhet a program, de tapasztalat, hogy a gyerekek kifejezetten élvezik.

A Harry Potter: Years 1–4-et hét éves kortól ajánlják, ami ugyan reális, de a 3D platformműfajra (különösen számítógépen) jellemző irányítási nehézségek miatt nem biztos, hogy minden gyereknek azonnal sikerélménye lesz. Ráadásul egyes pályák megoldásához nem csak ügyességre és jó időzítésre, hanem bonyolultabb logikai feladatok megoldására is szükség van, az akadály pedig csak a két játékban lévő figura együttes mozgatásával győzhető le. Egyjátékos módban tehát rögtön két figurát kell két különböző billentyűkombinációval, mégis összehangoltan irányítani. Hogy ez gördülékenyen menjen, gyakorlott platformjátékosnak kell lenni – érdemesebb tehát nagyobb testvérrel vagy egy szülővel közösen végigvinni néhány szintet.