Tegnap megvitattuk, csendes őrültek vagyunk-e. Árnyaljuk egy kicsit a képet, írjunk orvosi Lego wikit:
Összegyűjtöttem pár tünetet, ami alapján minden kétséget kizáróan megállapítható rólam, hogy legopata vagyok. Az orvostudomány fejlődése érdekében kérdezem: ti miben szenvedtek? Ugyanezekben? Más tünetekben? Írjátok le, s az emberiség okulása végett gyűjtsük össze önvallomásainkat a fajtánkat sújtó kór ismertető jeleiről!
Nínó nínó nínó!
1. Elfordítja a fejem
Gyanútlanul vásárlok, tipikus hipermarketzombiként tolom a kocsit a plazmatévéktől a friss zsömleillat felé, hátha amott valami megfizethetőt látok, és egyszer csak ott terem mellettem a játékosztály.
Akaratlanul is fürkészem, hogy nem Lego van-e épp a legközelebbi polcon, és ha nem, akkor bizony letérek a kijelölt útvonalról, megnézem már, hol bújkál. Sietek, tudom, mit keresek, hiszen pontos bevásárlólistám van, éppen kevesen vannak még a pénztárnál, jó lenne gyorsan odaérni, meg különben is pont annyi készpénzem van, amennyi a vacsorára kell... És mégis ellenállhatatlan kényszert érzek, hogy benézzek oda is. Fáradt anyukák rángatnak akaratos, indulni nem akaró kölyköket, tanácstalan nagymamák keresnek valami nem túl drága ajándékot az unokának, én meg, mint elefánt a porcelánboltban, berontok közéjük, hogy második gyerekkoromnak áldozva, szemérmetlen áhitattal letérdeljek a latyakba a City minikészletek elé. És ezt nap mint nap, miközben már betéve tudom nem csak azt, hogy mi kapható és hol található, hanem azt is, hogy mennyibe kerül.
Csak diszkréten!
2. Bosszant a klón, de mégis izgat
Az előbbi eset egyik variánsa, amikor meglátok egy színes, közepes vagy nagy méretű dobozt, legott rárepülök, majd irdatlan csalódással tapasztalom, hogy Topaz, Megabloks, vagy valami hasonló. Ilyenkor az első reflex, hogy „hú de szarul néz ki” (még akkor is, ha nem is). A második, hogy „micsoda szemétség” (tulajdonképpen az). A harmadik, hogy „olcsó húsnak híg a leve” (ez valószínűleg igaz is). A negyedik, hogy „ez az ár már a becstelen verseny kategóriája” (noha jól tudom, hogy sok gyerek boldogságára elegendő, és azoknak is megfizethető, akiknek a Lego nem). Az ötödik az, hogy „ezért a szarért ez is rablás” (mondom én, aki megtehetem, hogy Legót vásárolgatok). A hatodik pedig az a bevallhatatlan, szégyenteljes, megbocsáthatatlan, majdhogynem perverz gondolat, sőt szentségtörés, hogy „ennyi pénzért talán mégis érdemes lenne kipróbálni?”
Mit is keresek én itt?
3. Mindig meg tudom győzni magam, hogy még kell valami
Büszkeséggel tölt el, hogy tudom, hol a határ, én vagyok a gyűjtőszenvedélyem ura, és nagyon pontosan körülírható terület iránt érdeklődöm csak: ha az ahhoz tartozó készleteket beszereztem, akkor igenis tudok megálljt parancsolni, és bizony ha a gyűjtemény egyszer teljes, akkor teljes, nincs tovább. Meg ahogy azt Móricka elképzeli! A patológia pont abban van, hogy isteni hatodik érzékkel tudok beletrafálni a „határeset készletbe”, amely már más terület ugyan, de még pont kapcsolódik az aktuálishoz. Példa? Először úgy volt, hogy „csak kamion”. Ha „csak kamion”, akkor viszont a dömper még pont belefér, ugye? És ha már a dömper becsöppent a kollekcióba, akkor onnantól kezdve nincs megállás, jöhet az egész Construction sorozat. De csak az, semmi több, igaz? Úgy van! Csakhogy a Construction sorozatban van egy sárga traktor, és egy traktor nem traktor: kell mellé a piros is. A piros viszont már nem Construction, hanem Farm. És így tovább, amíg van pénz, polc, vagy készlet.
Ez itt mind összetartozik.
4. Olyan nincs, hogy ne találnék valamit, amire „mindig is vadásztam”
Tök mindegy, hova megyek, mi járatban vagyok, mit keresek épp, és hova sietek: minden utcasarkon, minden boltban belebotlok valamibe, ami Lego, és ha mondjuk semmi más nincs az újságos vegyesturka maradékában, mint egy árva minikészlet, akkor addig sündörgök a gazdasági hetilapok körül, míg eszembe nem jut az indok, amiért is nekem pont ott és pont akkor pont azt a készletet kell megvennem. És megveszem. Innen egyébként közvetlen a visszacsatolás a harmadik tünethez. A dolognak egy alfaja a „nincs már egy vasam se, csak pont annyi, ami még erre kell” (lásd lentebb). Ilyen szempontból tökéletes függőséget okoz, mint a nikotin, alkohol vagy egyéb tudatmódosító szer.
Hát létszükség, na! Kenyérre már nem futotta.
5. Ott is Legót látok, ahol nincs
Megyek a parkoló felé, már látom a kocsim farát, és akaratlanul is azon tűnődöm, hogy ezt a formát milyen slope-okkal tudnám legjobban leképezni, visszaadni, akár minifig léptékben, akár nagyobb méretben. Vagy meglátok egy dögös kamiont, és rögtön arra asszociálok, hogy ilyen színben nincs hozzá ajtóm vagy felnim. Vagy még rosszabb: ilyen formájú kocka ilyen színben egyáltalán nincs.
Nem tökéletes.
6. Szubliminális Lego radarral élek és járok
A legelső tünetben annyi csalás igazából van, hogy egy tipikus hipermarketben a plazmatévéktől a zsömléig légvonalban csak a ruházati részleg lenne, tehát ha én mégis a játékok felé kerülve teszem meg a távot, annak oka, hogy az elefánt igenis be akar menni a porcelánboltba, direkt tesz kitérőt arrafelé. Viszont mi van, ha nem tudom, hogy A pont (pl. ATM) és B pont (pl. Meki) között valahol van egy Lego kirakat, és nem tudok készakarva akkorát kerülni, hogy A-ból B-be menet pont belefussak? Nos akkor lép közbe a szubliminális radar. Szürkület van, szemetel az eső, némi köd terjeng, és a kétszer három sávos sugárút csúcsforgalmának közepette véletlenül átpillantok a túlsó járdára. Hoppá, szól a radar, ott, abban a kirakatban, amelyiket kitakar a csuklósbusz, hétszentség hogy egy Lego dobozt pillantottam meg, mikor az előző csuklósbusz elhaladt. Járjunk utána! És bizony tényleg! Rövidlátó vagyok, mint a vakond, ezer dolgom van, éhes vagyok, sietek, a tudatom tényleg csak a Mekiig terjed, de a tudatalattim, az hátulról, bekötött szemmel, sötétben is valahogy felismeri a dzsungelben megbúvó Legót. Egyszerűen szembejön, mint Mózessel a lángoló csipkebokor. Nem tudom nem észrevenni, és jobb is, mint netán lemaradni a Tíz Parancsolatról. Mit van mit tenni ilyenkor? Ha nem nézem meg közelebbről, akkor lehet, hogy nincs is ott semmi Lego, csak én vagyok diliházszökevény? Ha meg van ott Lego, és nem nézem meg, akkor ki tudja, milyen kihagyhatatlan akciót szalasztok el! Úgyhogy az ember markolja az esernyőt, talál egy zebrát és kivár egy lámpát, vagy fog egy aluljárót, és utánajár. Ebből lesz az újabb baj...
Az ott hátul a sötét árnyékban nem egy doboz LEGO? Naná, hogy az!
7. Költségvetési kiigazítás, bármikor
...Mikor a zebra felénél járok, akkor már érzem, hogy jól láttam, Lego lesz ott, és máris nem a kiváncsiság vagy a kétely furdal, hanem a birtoklási vágy gyötör (Rousseau, dögölj meg). Asszongya hogy az ATM-ből most vettem le egy ötöst (nagyobbat nem merek, mert még elköltöm, ugye). A Mekibe mennyi kell? 790? Marad 4210. Lássuk csak, ebből mi jön ki! Aztán a Mekiben beérem 570-nel (választani tudni kell), majd megállapítom, hogy már megint nincs egy vasam se, és éhes is maradtam. De vettem újabb Legót.
Megtakarítás.
8. Akkor is legózom, amikor nem legózom (az internet nagy átka)
Munkahely. Lázas a tempó, a kávé rég kihült, cserébe forr a telefon, sürgős teendők mindenütt, az Outlook félpercenként új üzenettől csuklik, a Calendarban bégetnek a lejárt határidők, a főnök is mindjárt beér, én meg... vévévé pont kockagyár pont blog pont hu! Vagy ennek a válfajai: Nem, csak azért sem rontom el a családi vasárnap délutánt azzal, hogy kibontom és összerakom a legújabb szerzeményt! Inkább leülök a kanapéra a kedvesem mellé, laptoppal az ölemben, és mit csinálok? Az interneten nézegetem az ominózus készlet füzetét! „Mit csinálsz?” – kérdi az asszony. Ööö izé (görcsös Alt-Tab Alt-Tab), Excel táblát. Látod? „Jé, tényleg. És mi az, hogy 7733?” Most erre mit mondjak? Hogy ennyi kockám van csak City készletekből? Vagy hogy megvan az ilyen sorszámú készlet is? Vagy hogy a múlt héten ennyit költöttem csak Legóra, azaz csak ennyit költöttem Legóra? Ajajaj!
És így tovább. Mondhatnám még, lenne mit. Például:
Hazudok, mint a vízfolyás. „A gyereknek vettem, nézd csak, hogy örül neki – ne piszkáld, Béka!”
Teljesen kifacsart logika szerint szervezem az életem. „Azért tankolok olyan messze, mert ott a legolcsóbb a gázolaj – igen, pont a játékdiszkont mellett, most tehetek én erről?”
Vagy említhetném a legalapvetőbb, legeslegelső, kisgyerekkoromban elsőként felvett reflexemet is, mintegy a legopatát azonnal lebuktató tünetet: Ha szögletes és be van csomagolva, akkor megrázom, hogy csörög-e. Te is?
(Arról szavazni, csendes őrültek vagyunk-e, még mindig tudsz!)
