Tavaly télen, épp csak karácsony előtt wannabe prófétaként méretes kirohanással zártam egy – egyébként elég klassz – posztot. Hogy bármi eredménye volt-e az utólag kicsit nevetségesnek tűnő szavaimnak, azt máig nem tudom, de valami biztos: hatására ketten is felhívtátok a figyelmemet egy videóra.
Sebő Ferenc énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató és építészmérnök, a hazai hangszeres népzenei és táncházmozgalom egyik elindítója, a Sebő Együttes vezetője. Egy korszak ikonikus alakja. Biztosan láttad már valahol. (forrás, kép, még több infó: wikipedia.hu)
|
Látva a rövid riportot elégedettem dőltem hátra, mert tudtam, hogy végre megtaláltam "a magyar legót", azt amit annyira szerettem volna már látni valakitől. Magyar történelem legóból legóból! Wow. Egy olyan fantasztikus, ma már csak nyomaiban látható épület (a Zsigmond-kori budai vár) épült meg nem is akárhogyan legóból, melynek egykori formáját még elképzelni is csak kevesen tudják. És ha ez még nem lenne elég, az elkövető pedig maga Sebő Ferenc (ha nem tudnád ki ő, lásd a kis keretesünk), ami elsőre elég megdöbbentő információ. Valami annyira különleges és érdekes dologra bukkantam, amihez foghatót még bizonyosan nem mutattunk a blogon.
Hogy ez utóbbi ne maradjon így, minden és mindenki a segítségünkre volt, majd végül tavasszal sikerült összehoznunk egy interjút.
Egy túlzás nélkül zseniális délutánt töltöttem a valódi reneszánsz ember Sebő Ferenccel – egy olyan lakásban, amely pontosan úgy néz ki, ahogy egy énekes, gitáros, néprajzkutató, stb. otthonát elképzeli az ember. Elsősorban nyilván a nyolcvanas évek elejétől épített várról és a legóról beszélgettünk, de a kockák különféle kapcsolódási módjainál jóval tágabb kontextusban. Kishíján még arra is választ kaptam, miért is nem készülnek garmadában a magyar legó-várak, történelmi diorámák. Sajnos csak kishíján :D
Sebő Ferenc elképesztően szórakoztató figura, egy igazi legóőrült, ám nem különc szakbarbár. A játékkal a játékért játszik – még ha nagyon komolyan is. Tudományos alaposságú művében együtt van minden, amit annyira kedvelünk itt a blogon: vár, nosztalgia és kreativitás. Ha ezek velünk, mi ellenünk?
Nézzétek, olvassátok, aztán menjetek haza a munkából és legózzatok!
| fotó: Unger András |
kockagyár: Láttam a youtube-on, hogy az, amit most elképesztő terjedelmében magam előtt látok, úgy kezdődött, hogy a gyerekeiddel legóztál. Elnézve a méreteket, ez nem csak annyi, hogy rákaptatok a lovagváras legóra és vettetek még egy dobozzal. Hol lehetett ilyen mennyiséget a nyolcvanas évek elején kapni? És egyáltalán, hol lehetett ilyet kapni? Azt azért sejtem, hogy nem itthon. De akkor hol? Nyugat-Európa? Németország? Jószagú dollárosbolt?
Sebő Ferenc: Zenészként sokat jártam külföldön, és rendszeresen hoztam haza 1-1 dobozt a gyerekeknek. túl sok pénzem persze nem volt, de igyekeztem mindig úgy hazajönni, hogy hozok legót is. De nemcsak nekik, mert már akkor próbálgattam építeni dolgokat magamnak is.
K: Például mit? Hogy jött egyáltalán az ötlet, hogy felnőttként legózni kezdj?
SF: Legóval először még kamaszkoromban, Drezdában, azaz Kelet-Németországban (!) találkoztam. Nyelvtanulási célból mentem egy családhoz. Ott két érdekes dolgot tanultam. Egyrészt a gitározást, vagyis náluk kezdtem zenélni, a másrészt pedig a legózást. A német barátom kicsit idősebb volt nálam, ezért ő is, meg a testvérei is furcsán, talán lenézően is néztek rám, hogy én rákaptam a legóikra, mert ők úgy gondolták, hogy már kinőttek belőle. Én persze egyből a Frauenkirche-t akartam megépíteni belőle, mert nem bírtam elnézni, hogy ott áll romjaiban a belvárosban. Igazából ott kezdődött minden!
Később, már építész koromban sokat dolgoztam ásatásokon Gorsiumban, meg Aquincumban is. Építészként én szinte csak ilyen dolgokat csináltam. Az ott például egy római kori ásatáshoz készült alaprajz, amit én csináltam. (Rámutat egy képre a polcon.) Nálunk ezek az építészeti emlékek mindig le vannak szinte az alapozásig pusztulva. Egy tanárom, Gerő Laci bácsi mondta nekem egyszer, hogy gyerekkorában azt hitte, a rómaiak alaprajzokban laktak. (Nevet.) Kezdő építészként egy nagy kérdés, kihívás, cél volt a számomra, hogy aki elmegy ezekhez a történelmi emlékekhez, annak hogy lehet a romokat úgy megmutatni, hogy tényleg lássa is a múltat, igazi élménye legyen, ne csak a puszta kövek.
| fotó: Unger András |
Itthon a régész-világ elég konzervatív, a velencei elvekhez ragaszkodik. Ezek az elvek pedig azt mondják, pótlásokkal nem lehet hozzányúlni a maradványokhoz. Szerintem ez a merev ragaszkodás a szabályokhoz – egyebek mellett – már csak az éghajlatunk komoly romboló-ereje miatt sem szerencsés. Elég egy kemény tél és vége mindennek, láttam már olyat. Ha valamit úgy hagyunk ahogy van, az tönkre fog menni. Sajnos nálunk az a szemlélet, hogy a történelmi emlékeket legalább részben, vagy részleteiben úgy mutassuk meg, ahogy az fénykorában, használata idején lehetett, nem terjedt el. Németországban például nemrég láttam egy majdnem teljes római tábor rekonstrukciót, ahol az oda látogató diákoknak igazán életszerűen tudják elmondani és megmutatni, milyen is lehetett az a kor Germániában. De több hasonló példát is hozhatnék.
A lényeg, hogy fiatal korom óta folyamatosan tornáztattam az agyam, hogyan lehetne jól modellezni a régvolt épületeket. Mikor aztán megláttam a legót, egyből jó ötletnek tűnt ilyenre használni.
K: Nahát, csak nem azért van az, hogy kevés régi magyar épületet, történelmi tablót látok legóból, mert nálunk nem elterjedt ez a fajta modellezős, újraépítős bemutatási mód, és nincs miből példákat, inspirációt vennünk?
SF: Kiállításokon azért már nálunk is lehet látni egész komoly modelleket.
| fotó: Unger András |
K: A sok sárga elem a legendás 375 Castle dobozából való, ugye? (Mutatok a készletről egy képet.)
SF: Hát igen. Vettem pár dobozzal konkrétan ebből a készletből. De nemcsak ebből. Ahol lehetett, rendre szerezni igyekeztem hozzá alkatrészeket.
K: Ezt hogy értsem? Nyugaton már akkor is lehetett venni alkatrészeket a gyári szettektől külön? Vagy ezek kis kiegészítő készletek voltak?
SF: Kisebb kiegészítő készletek voltak. Azokból vásároltam, tudatosan kerestem is őket. Az anyagbeszerzés akkoriban rendkívül szűk keresztmetszet volt, még Németországban is boltról-boltra kellett járnom, mire ráakadtam valami használhatóra. Igaziból azért is maradt félkész a vár, mert már nem tudtam korlátlan számban hozzájutni a sárga kockákhoz.
K: Ma már ez biztos nem okozna problémát! Pontosan hány ilyen 375-öst nyelt el a vár, arra nem emlékszel?
