Talán sokatok látta már, hogy a múlt héten a blog.hu bloggereket bemutató háziblogján meséltem pár dolgot a blogról (és magamról). Ha lemaradtál volna, hajtás után elolvashatod az interjút. (Ha kérdésed van a blogról/rólunk, csak bátran, igyekszem mindenre válaszolni.)
E heti interjúalanyunk Tutuka, a méltán híres kockagyar.blog.hu egyik szerzője. Ha Te is a legózás rabja vagy, akkor azért, ha nem, akkor pedig azért ajánljuk a lentieket.
Honnan jött a blog indításának ötlete?
Amikor pár éve újrakezdtem a legózást, 1-2 fórumot leszámítva nem lehetett találni legós tartalmat magyar nyelven. Olyan kontentet pedig, ami nem a totál megszállott kockáknak szól, még angolul is alig. Meglepett, hogy szinte senki nem foglalkozik a legóval úgy, mint egy (pop-)kulturális jelenséggel, vagy mint a cukiság legalapvetőbb forrásával. Mindenki csak a – számomra unalmas – technikai oldalát nyomta a témának, ráadásul azt is ósdi felületeken és módon. Mivel ekkor már jó pár éve blogoltam, gondoltam ha más nem, hát megcsinálom magamnak magam.
A blog alcíme, hogy a felnőttek az interneten legóznak. Otthon nem is szoktál?
Szoktam, de ritkábban, mint szeretnék. Elég sok időmet viszi el a blog írása, szerkesztése, karbantartása. Mondjuk ez nyilván csak kifogás, de ettől még az elmúlt két évben jellemzően csak akkor legóztam, amikor a blog miatt erre szükség volt.
Mi az eredeti foglalkozásod?
Eredetileg (és most is) ügyvéd vagyok.
Mennyi legód van otthon?
Ha abból indulok ki, hogy hegyekben állnak a kibontatlan készleteim, akkor túl sok. Ha az, egyszer majd megépülő álomvárosom igényeit nézzük, akkor meg túl kevés. Egy biztos: a gyerekkori önmagam biztosan irigy lenne rám.
Van olyan legó ereklyéd, amire nagyon büszke vagy?
Nincs, és nem is nagyon érdekel, hogy legyen. Mosolyogva figyelem, hogy a megszállott gyűjtők mit meg nem adnának egy-egy ritkább készletért, sőt, csak egyetlen elemért. Ez a fajta legózás engem nem hoz lázba, nem tartom igazán játéknak, márpedig nekem pont az a legózás lényege. Ugyanakkor simán elfogadom másoknak ezt az őrületét, sőt, tök jó, hogy vannak ők, legalább van miről írnunk. :D
Ki az igazi célcsoportod, ha egyáltalán van ilyen?
A blog szerzőinek többsége elmúlt már harminc, így aztán van egy határozott legó-képünk a nyolvanas évek legó-aranykorából. Nosztalgiázni meg: legalább annyira jó, mint amennyire nevetséges. Ezért aztán leginkább a 25 év feletti, a legózást már elhagyó, vagy éppen újrakezdő közeget célozzuk meg, hogy aztán őket azután se hagyjuk cserben, mikor kis idő elteltével már a fél fizetésüket legóra költik. A kommentekből azért az is látszik, hogy ennél fiatalabbak is olvasnak minket, aminek persze nagyon örülünk. Ugyanakkor – bár ez talán egy (gyerek-)játékkal foglalkozó blognál furcsán hangzik –, igyekszünk úgy témát és nyelvezetet választani, hogy ne legyen a gyerekek kedvence az oldal. Az egyrészt sokkal nagyobb felelősséggel járna, másrészt egy csomó dologról egészen másként kellene írnunk, mint ahogy most tesszük.
Van komolyabb terved a blog kapcsán? Például nem gondolkodtatok egy legó kiállításon?
Sajnos nincs meg bennem a késztetés arra, hogy a blog köré valós közösséget és eseményeket is szervezzek, az ilyen kezdeményezések rendre az én ellenállásomon buknak el. Bár pont a múlt héten láttam egy jó példát arra, hogy egy blog által szervezett esemény is lehet érdekes, sőt. Egyszer majd talán mi is összehozunk valamit, ami több mint egy blogtali, vagy egy szimpla kiállítás. Bátorság, meg idő kellene hozná.
Melyek azok a blogok, amelyeket még szívesen olvasol?
Rengeteg blogot olvasok. A nagyhaboru.blog.hu-t, scanzen.tumblr.com-ot, és keszthelyiként azenhelyem.blog.hu-t emelném ki közülük. Ez utóbbi egyébként klassz példa arra, hogy mire való az internet, ha nem meztelen nőkre. Fontos oldal egy ingerszegény környezetben.
Milyen visszajelzéseket kapsz a blog kapcsán?
Rengeteg levelet és kommentet kapok arról, hogy a blog hatására újra elkezdtek legózni. Ez elég jó, ilyenkor igazi pojácaként még el is szoktam érzékenyülni. Néha megtalálnak azzal, hogy túl szabados nyelvet használok, de a felnőtteknek felnőttül írásból nem szeretnék engedni. A valódi életemben a körülöttem élő emberek már megszokták/tudják, hogy legóval is foglalkozom. Idegen közegben persze néha okoz meglepetést, hogy felnőtt létemre miket művelek, sőt, a korombelieket pusztán a blogírás, mint olyan is meg tudja lepni.
Üzensz valamit az olvasóknak?
Legózzatok! Ha máshol nem, hát az interneten, de igaziból sem késő újrakezdeni. Soha nem lehetsz túl öreg hozzá.
