Nyíregyházi sorozatunk ezen részében Drigo az üres épületeket életre keltő szorgos emberekről ír nekünk.
Sziasztok!
Remélem, mostanra mindenkinek sikerült egy képet kialakítania a fejében arról, hogyan is néz ki a Lego nyíregyházi bázisa. Így most itt az ideje, hogy az eddigi üres épületeket megtöltsük dolgozókkal, élettel és munkával.
Próbáltam minél inkább kerülni a gyár kifejezést, mivel – gondolom, nem vagyok egyedül – ha meghallom ezt a szót a fejemben egyből a blog logójához hasonló – hoppá, biztosan nem vagyok egyedül! – kép villan a fejembe. Amivel önmagában semmi baj nincsen, ám ha egy Lego gyárról beszélünk ez a kép nem feltétlenül helytálló. Egyrészt, senki ne képzeljen ekkora kémény(eke)t, aki mégis így tett az ez(eke)t alkotó képzeletbeli brick(ek)et használja fel máshová. Másrészt a kéménnyel szoros összefüggésben lévő jelentős füstfelhőkkel kapcsolatos kényszerképzeteket is ajánlatos elfelejteni. Ahogy Rékocs kérdésében egyúttal utalt is, a Lego bizony komolyan veszi a környezetvédelmet. Ezzel kapcsolatban született meg az EHS csoport, ami a környezet, egészség, biztonság szavak angol megfelelőinek kezdőbetűinek összeolvasásából kapta az elnevezését.
Szeretném azonban hangsúlyozni, hogy a Lego nem előállítja, vagy gyártja a „műanyagot”, hanem feldolgozza. Ez annyiban jelent különbséget, hogy sokkal kevesebb káros anyag kibocsátással jár. Természetesen az alapanyagot valahol előállítják a Lego számára abba azonban személyesen nem látok bele, de gyaníthatóan hasonló szigorú előírásokkal dolgoznak ott is. Ezekről egy vegyész kolléga egyébként is többet tudna mesélni, a „mi fajtánknak” csak fel kell tudnia dolgozni a kapott alapanyagot.
Térjünk is vissza ehhez. A bevezető oktatásunk során (erről bővebben később) megtudtuk, hogy a gyártás (a termékeké, nem az alapanyagé) során keletkező környezeti terhelés jelentős részét az energiafelhasználás teszi ki (víz, áram, stb). A levegőbe jutó káros anyag kibocsátás nemhogy a megengedett határérték közelében nincs, de koncentrációja mérőműszerekkel kimutathatatlan, hogy ezek után mégis hogyan kaptunk pontos értékeket ezekkel kapcsolatban azon csak most gondolkodtam el. Az energiafelhasználás mellett jelentős terhet jelentenek a gépekhez használt olajok, valamint a karbantartáshoz használatos különböző zsírok.
Itt szeretném megemlíteni, hogy az üzemben és az irodákban mindenhol szelektív hulladékgyűjtők találhatóak. Így az irodákban külön gyűjtik, az irodai papír hulladékot, műanyag palackokat, kommunális hulladékot. Az üzemekben pedig külön gyűjtőhelye van a zsíros, olajos rongyoknak, különböző műanyag selejteknek, kommunális hulladéknak, de van kimondottan külön gyűjtőhelye a földről felsepert termékeknek is. Ezek mindegyikét a megfelelő módon ártalmatlanítják és/vagy újrahasznosítják. Nagyon sok cég foglalkozik Magyarországon is különböző polimer termékek újrahasznosításával. Természetesen ezekből nem „luxus” kategóriás termékek készülnek, de kukák, kábelcsatornák alapanyagának ideális. Látható tehát, hogy a Lego nagy figyelmet fordít a környezetre és annak védelmére, és az ez irányú követelmények egyre csak szigorodnak. Ez azonban inkább belső késztetés, mint külső kényszer.
A környezet szempontjából sem elhanyagolható, de elsősorban mégiscsak a dolgozók számára jelentős a zajszennyezés. A System épület felé haladva ugyanis még közvetlen közelről sem gondolná az ember, hogy mekkora zaj fogadja majd odabent. Ennek megfelelően minden dolgozó számára biztosítanak füldugót, az, hogy ezt használja-e már az ő gondja. E mellett azonban a folyamatos zajcsökkentés is napirenden van. A gépeket próbálják minél inkább burkolni, és hallhatóan, vagy inkább pont, hogy nem hallhatóan ez jó irányba halad.
Azonban nem ezek a „fülbevalók” az egyetlen figyelmesség a Lego részéről a dolgozók felé. Már csak azért sem, mert bizonyos zajszint felett, ezeket a munkáltató köteles biztosítani a munkavállalók részére. Ahogy megtudtuk Karácsonykor, Húsvétkor, hatalmas ajándékkosarat kap minden dolgozó (vezérigazgatótól a takarítóig mindenki ugyan olyat), ami tartalmaz minden földi jót. Emellett a magyarországi születésnap, december 1. is remek lehetőség a dolgozók megajándékozására. Ezek mellett sok csapatépítő training is van, a műszakok minden évben egyszer elutazhatnak egy általuk kiválasztott helyre, aminek költségeit – egy bizonyos határon belül – a Lego állja, és biztosan van még jó néhány hasonló program, ami most vagy nem jut eszembe, vagy még nem szereztünk róla tudomást.
Ha már szóba kerültek a műszakok, írnék néhány szót erről. Már újoncként – mondjuk, három hét után még mindig annak számítunk – feltűnt, hogy mennyire különböző a négy műszak, mindegyiknek volt egy-egy ismertető jele, ami megkülönböztette a másiktól. Egy műszakon belül viszont már-már félelmetesen nagy a homogenitás. Persze a Lego nem találta fel a spanyolviaszt, egyszerűen csak rendkívül jól alkalmazza a már bevált receptet.
Ezek az emberek egész évben együtt dolgoznak, a 6+2 napos műszakoknak köszönhetően szabadidejük nagy részét is csak egymással tudják eltölteni, így nagyon nincs is más választás, mint hasonló emberek összeválogatása egy-egy műszakba. Ennek eredménye a sok barátság, párkapcsolat, és a gördülékeny munkavégzés. Ráadásul nem csak jól összeillenek az egy műszakon belül dolgozók, de hihetetlenül értelmesek is. Bevallom, nem jöttem túl nagy elvárásokkal Nyíregyházára, egyrészt ismerőseim nem sok jót mondtak, másrészt ez mégiscsak a „vad kelet”. Ennek megfelelően nem sokat vártam az itt lakó betanított munkásoktól sem. Jelentem, az általam nem túl magasra tett lécet, nemhogy átugrotta, de magasan túlszárnyalta ez az egész.
Nyíregyháza egy nagyon jó hely, nagyon kedvesek az emberek, a Legonál dolgozókra ez pedig hatványozottan igaz, amellett, hogy mindenki nagyon értelmes. Az első napokban a gépeket takarító néni, aki mellé beosztottak elmesélte, hogy építész diplomája van, ingatlanbecslői tanfolyamot végzett, plusz valami harmadik dolgot, amit már akkor elfelejtettem, valamint egy belsőépítészeti képesítése is van (hogy melyik titulus hogyan hangzik, azt már nem tudom, csak a diplomában vagyok biztos, hogy a többit hogyan is hívják pontosan az annyira nem is fontos). Csak néztem tátott szájjal. És ez az óta is így van, mindenkivel el lehet beszélgetni normálisan, nagyon kedvesek, bármi kérdésem van, készségesen segítenek, legyen az egy operátor, vagy éppen a termelési igazgató. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy nem ez a valós kép, mint ahogy a magamban elképzelt kép sem volt az. Nyíregyházának is vannak bajos környékei, ráadásul, ha nem egy Legonál, hanem a Noname Plastic-nál lennénk, biztosan más lenne a véleményem. Így azonban csak jókat tudok elmondani. Ráadásul annyiban még szerencsésebbek vagyunk, hogy a System épületben csak gyártás folyik, ott meg azért nem egyszerű betanított munkások dolgoznak. A Duplo épületben van dekorálás, szerelde, és csomagolás is, ott dolgoznak fürge diákosok (kizárólag 18 fölött), meg valószínűleg több a mezei betanított munkás is. Mint ahogy arról ma meg is bizonyosodhattunk. Kajából tartottunk vissza a robotba, (10.000.000 forintos kérdés: Melyik épületből melyikbe?) és belefutottunk egy nagyobb csoport trenkwalderbe (bérmunkás - a szerk.). Nos, amíg átverekedtük rajtuk magunkat kiderült, hogy itt nem csak agysebészek dolgoznak... Mindezen sorokat nem nagyképűségből, vagy lekezelésként írtam, de el kell fogadni, hogy aki diplomás, az nem a két szép szeméért kapja a papírját.
Apropó diploma. A másik, ami jóérzéssel töltött el, hogy amint kimondjuk a „bűvös” szót, hogy a Budapesti Műszaki Egyetemről jöttünk végre látom azt, hogy a több évnyi kemény szívatásnak egyszer megtérül az ára. Eddig csak reménykedtem, hogy megbecsülnek majd, ha meglesz a diplomám. Mivel a képzés alatt nem sok előnyét láttam, hogy ide és nem egy faiskolába jelentkeztem, ahol gyakorlatilag csak nőni kell. Aki végezte itt a gépész szakot tudja, miről beszélek. Pontosabban most éreztem először előnyét, az iskolámnak. Annak az elméleti tudásnak hála, amivel rendelkezünk hihetetlen gyorsan tanultunk bele a dolgokba.
A szellemi munkásokra most különösebben nem térnék ki, mivel remélem, hogy a maradék 2,5 hétben lesz még alkalmunk megtapasztalni azt a világot is. Az is érdekes lehet.
Végezetül még bemutatom a dolgozói pontrendszert. Minden épületben vannak különböző info táblák. Ezekből az egyiken található egy ötlet doboz és a hozzájuk tartozó dolgozói ötlet formanyomtatvány. Bárkinek bármilyen ötlete adódik, bármivel kapcsolatban nyugodtan írhat. Ezeket az ötleteket egy csoport feldolgozza és értékeli 0-5 pontig. A 0 a „haszontalan” ötlet az 5 pontos pedig a kiváló. Minden pontért ezer forintos vásárlási utalvány jár a P-Shopban. Tényleg bármi ötlete van az embernek érdemes írni. Nekem is van már néhány, valamikor majd leírom. Az ötleteket természetesen meg is valósítják – már amelyiket lehet és érdemes.
A pontrendszeren felül pedig van egy „global idol” program is. Ez annyit takar, hogy az adott hónapban egy adott részlegen megválasztják a legjobb ötletet minden gyárban. Ezek az ötletek versenyeznek a többi ország ötleteivel és így hirdetnek minden hónapban egy „global idol” nyertest. Ami a dicsőségen kívül pénzbeli juttatással is jár, ha jól tudom minden dolgozó a saját munkabérét kaphatja meg maximum. És büszkén jelenthetem, hogy Nyíregyháza már két ilyen címmel is rendelkezik a díj ~2 éves fennállása óta.
Megéri tehát elmondani a véleményét a dolgozónak, nem csak a pénz miatt, de saját munkakörnyezetének és munkafeltételeinek javításáért, megkönnyítéséért.
Nagyjából ennyit terveztem mostanra. A közeljövőben tervezek írni arról, hogy miket csináltunk eddig, valamint a bevezető oktatásról, és szorgosan gyűjtöm a vicces sztorikat is.
Nyíregyházi tudósítónk jelenti - 1. rész
Nyíregyházi tudósítónk jelenti - 2. rész
Nyíregyházi tudósítónk jelenti - 3. rész
