Tegnap a twitteren egy kicsit megvilágosodtam. Az egyik kedves követőm (remélem érzitek a megvilágosodás és a követőm szavak gyors egymás utániságában rejlő vallásos áthallást) méltatlankodott, mennyire kevéssé fantáziadús az új Atlantis-vonal, és tényleg: igaza van! Arra kellett rájöjjek, hogy - kis csúsztatással ugyan, de - mind a Space Police, mind az Atlantis annak az eredménye, hogy a kreatívok nem képek mást kitalálni/tervezni, mint űrhajókat. Lássuk be, az Atlantis vízalatti járművei is űrhajók, csak nagy kékséget képzelünk köréjük nagy feketeség helyett. 

Kicsit tán rosszmájú vagyok, ha azt gondolom, hogy jó ideje (mondjuk a Csillagok Háborúja - 1977 - óta) se nem nehéz, se nem túlságosan innovatív/kreatív menő űrjárgányokat tervezni/építeni. A readerembe naponta beérkező több tucat MOC-kreálmány jelentős része is mindenféle űrtákolmányból áll, hogy 0,5 másodperc után repüljön egyenesen a kukába, annyira unom már.

Viszont. Nyilvánvaló, hogy a célközönség nem én vagyok. Nem én, a megkeseredett és cinikus felnőtt lebegek a LEGO-gépezet szeme előtt mikor az új készletekről döntenek, sőt, ha elképzelem magam 9 évesnek, 1 hónaposnak és 8 naposnak, nem látok mást, csak hogy a fél karom odaadnám újabb hiperfuturisztikus készletért. Ráadásul baromi költséghatékony lehet így a fejlesztési részleg: minimum 4 termékvonalat (Power Miners, Star Wars, Space Police, Atlantis - de ide sorolnám az Agents készletek nagy részét is) tud vinni egyetlen tervezőcsapat. 

Azt nem tudom, hogy ez valóban így van-e, de az gyanús nekem, hogy a nemzetközi űrkarvalytőke állhat a háttérben: a kedves kis dán kockajátékból az űrtelepesek szálláscsinálója lett, gyerekeink agymosásával készítik elő a terepet a világ leigázására.

A képen a LEGO egyik CEO-ja látható (nem).