Tegnap reggel kicsit értetlenkedő levelet küldött nekem Rékocs egy vezess.hu posztra mutatva, melynek a címe ugyanaz, mint ennek a posztnak, csak ott nem áll sem felkiáltójel, kérdőjel meg aztán mégúgyse.
Épp a minap emlegettem fel, hogy bizony én is simán azt mondom az igazi megszállott játékosokra, jópofa űrlények. Szerintem nincs ezzel semmi baj, hisz ki ne szeretné E.T.-t? Naugye. (És vegyük észre: a vezess.hu posztjában is akkora riszpekt van a játékosok felé, mint a ház.)
Talán túl könnyen szórom ki a semmiképpen sem rosszindulatú mosolyom, de az van, hogy én gyakorlatilag szinte kívülről nézek a játékos-szcénára: engem a LEGO maga már sokkal jobban érdekel, mint játszani vele. (Ezért írok blogot például róla, ahelyett, hogy építkeznék – aki nem tudja, tanítja, hahaha.)
Vajon az igazi felnőtt legózók (AFOLok) hogy gondolnak magukra? És egyáltalán mi/ti hogy gondolunk egymásra, társainkra a legóban? Valóban furcsának tűnik egy felnőtt létére legózó ember, vagy ez csak rosszindulat, ad absurdum irigység? Vajon aki gyűjt, vagy csak aktívan érdeklődik, figyel – mint oly sokan az olvasók közül – ugyanolyan furcsa a "külvilág" számára, mint egy megszállott játékos? Érdemes-e egyáltalán erről beszélni? Nem lehet, hogy csak azzal van a baj, hogy az emberek többsége semmit, értsd konkrétan semmit nem kezd magával a szabadidejében, így aztán furcsa az, aki mégis túlmegy azon, hogy tévét néz, vagy a tumbeleren trollkodik?
Valóban csendes őrültek lennénk?
Szavazzatok, kommenteljetek!