Ti öntöttétek már legóba az életetek valamely fontos, vagy kevésbé fontos mozzanatát? Úgy sejtem, többségetek nem még. Pedig annyira kézenfekvőnek tűnik saját magunkról legózni! (Mégsem külditek végtelen számban az ilyen jellegű alkotásokat.)

Az egész úgy kezdődött, hogy kaptam egy készlet strandos legót karácsonyra a múlt héten. (Igen, strandos, és igen, a múlt héten. Ha tudni szeretnéd a részleteket, kattints ide!) Nagyon klassz kis doboz, teljesen hihető és élethű világ, főleg a homokkal fedett részek. Annyira élet-hű, hogy egyből fel is használtam a terepet arra, hogy azzal szórakozzak, amit még a legó(zás)nál is jobban szeretek: strandröplabdával. Feltúrva a lakást előkerestem a partnereim legóember megfelelőit, aztán jól megépítettem, hogy mivel foglalkozunk Keszthelyen április végétől október elejéig:

Az a legjobb a játékban/legóban, hogy pár mozdulattal (pár továbi apró elem lábunk alá illelsztésével) simán lehet csalni vágybeszédet írni, egy megfelelő kiegészítővel pedig fiatal és becsvágyó barátainkat emlékeztetni arra, mi történik akkor, ha egy nagy tudású játékossal velem kerülnek szembe :D

Bár éltes koromhoz képet kifejezetten jó rugókkal bírok, az a magasság ahol a képen járok... hogy is mondjam, hmmm, némiképp túlzás.

Cumi!

Persze nemcsak cinkelni lehet így, de társaink régi nagyotmondásait is teljesíteni: Dávid barátom ütései nyomán víz fakad a földből, hisz így megy ez mifelénk.

Száz szónak is egy a vége: magunkat látni legóból iszonyú jó móka. Legózzatok hát felnőttként is, én azt mondom! (A poszt címéről pedig csak annyit, hogy már csak alig 100-at kell aludni a szezonig!)

| további standröplabdázós képek | a 111224-es számú, Keszthely Beach készlet a blogon |