Holnaptól nem lesz kockagyár, az a helyzet.
Rájöttem, hogy az elmúlt hetek félgőzön futását nem annyira tudom csinálni. Vagy teljesen, napi posztolással és nagy-nagy odafigyeléssel megy a cucc, vagy sehogy. Ehhez a normális ügymenethez viszont sajnos most sem erőm, sem kedvem, sem szerelmem nincsen már. Akárhogyis, de elfogytam az elmúlt 3 év napi 2-3-4 óra blogozásában, nincs mi mozgasson.
Nehéz döntés, mert azért kurvajó volt. Érdekes - és talán érdemes - volt valami olyasmit csinálni, amit más nem, vicces volt újságosdit játszani. Remélem az elmúlt évek végtelen sok posztjával annyit sikerült elérnünk, hogy sokan felfedeztétek, felnőttként legózni nem valami csodabogárság, hanem egy teljesen normális és jó dolog.
Túlnőttük magunkat. Tán tehettem volna többet a megmaradásért, kajtathattam volna támogatók és ingyen dolgozó időmilliomos, és mindezek tetejébe még írni is tudó bloggerek után, ám nem tettem, vagy ha tettem is, az nem igazán járt eredménnyel. Így most nem marad hát más hátra, mint a következő bekezdés.
Minden olvasónknak, kommentelőnknek, végigjátszónknak, beküldőnknek, bloggerünknek és segítőnknek köszönöm, hogy velem/velünk voltatok! Elég nagy faszaság ez tőletek.
Nem tudom mit fogok kezdeni a hirtelen rám szakadó nagy-nagy semmivel, hova terelgetem az idegesítő közlésvágyam. Hat és fél éve írok ilyen-olyan blogokat, valamibe nyilván fognom kell majd. (Mondjuk ha valaki tud egy jólfizető céges blogger-állást Billundban, az ne habozzon szólni, van az a pénz amiért megint legós magazint írok! :D)
Most pedig megyek, sírok egy kicsit. Szevasztok!
Ja, a legfontosabb: a kockagyár a nélkülünk töltött boldog napokra a Legózz! blogot, és a remélhetően aktívnak megmaradó fészbuk oldalunkat, illetve a Pinterest boardunkat ajánlja! Egyébként meg minden korábbi posztunk a tietek marad, használjátok egészséggel. És akkor most tényleg függöny. El.
